A BRAUNHAXLER Egyesület hivatalos honlapja

Találkozzunk a Fenyőmezei és a Házaló utca sarkán?

Találkozzunk a Fenyőmezei és a Házaló utca sarkán? Ha egy „ismerd meg Óbudát” vetélkedőn megkérdeznék: Hol voltak a címünkben említett utcák, tízezer óbudaiból alkalmasint egy sem tudna a kérdésre válaszolni. Nos, nézzük a régmúltat. Az 1700-as években Óbuda városa északon valahol az Árpád-híd vonalában végződött. 1749-50 körül a város terjeszkedése során itt létrejött utca a Neue Gasse (Új utca) nevet kapta. Emberöltő múltával ennek az utcának és a Szentendrére vezető országútnak a találkozásánál épült egy kocsma, amit később Wirtshaus zum Lärchbaum (Kocsma a vörösfenyőhöz) névvel illettek. A kocsma után az Új utca – ami akkor már nem is volt olyan új – nevet váltott és kezdték Lärche utcának hívni (a vörösfenyőt a német egyaránt hívja úgy, hogy Lärche és Lärchbaum, l. magyar fenyő, vagy fenyőfa). Megint eltelt egy kis idő és a Szentendrei országútra kicsit görbén vezető Lärche utca mellett, attól keletre nyitottak egy másik, egyenes utcát, ennek a neve Lärchenfeld, vagyis Vörösfenyőmező út lett. Eljött a XIX. század második fele, a nagy névmagyarosítási hullámmal. Az elöljáróságon ülő tisztviselők elővették a város térképét és minden közterületnek a nevét lefordították magyarra. Jól látszott vajon a térképen az a fránya kettőspont az a betű fölött, vagy sem, ki tudja, tény azonban, hogy a névmagyarító hivatalnok nem vette figyelembe, és nem azt olvasta, hogy: „Lärche”, hanem: „Lerche”. Ez utóbbi németül annyit tesz, hogy: pacsirta. Így született meg a Pacsirta és a Pacsirtamező utca. Az előbbi a lakótelep építése során, 1970 körül megszűnt (ma park van a helyén). Az utóbbi a háború után egy szociáldemokrata tisztségviselő, Knurr Pálné nevét kapta, majd amikor az elvtársak gyanakodni kezdtek, hogy nevezett Horthy Miklós kormányzósága idején lepaktálhatott a kormánnyal, az utcát Korvin Ottóról nevezték el. Őt ma a Tanácsköztársaság véreskezű figurájaként tartják számon, ezért sétálhatunk újból a Pacsirtamező utcán. A Pacsirtamező utcából merőlegesen kiinduló utcában annak idején zsidó vándorkereskedők (házalók) laktak. Egy házaló csak annyi árut vihet magával, amennyit elbír a hátán, ezért érthető, hogy németül apróáru-kereskedőnek hívták. Az apró áru latinul: minutia, kiejtése: [minúcia], németes formája: Minutien. A névmagyarosítás idején ezt a szót nem ismerték, a Minute (perc) szóval azonosították. Mentegethetjük az aktatologatókat: miért is ismertek volna egy rég elenyészett német szót? Akkoriban már nem éltek Óbudán zsidó házalók. Valóban nem, csak olyan, akinek kis vegyeskereskedése volt, vagyis: specerájos. Az üzlete: specerájbót (merthogy a bolt úgy hangzik: [bót]). Sváb házalót viszont még a háború után is – úgy 1945-46-ban – láthattunk Óbuda utcáin, „Reibsand!” [rájbzaand!] (súrolópor, szó szerint: súroló homok), később „kőpor!” [keepor] kiabálással kínálta áruját. Ha a város aktatologatói annak idején tudnak németül, ma megállhatnánk a Házaló és a Vörösfenyőmező (esetleg rövidebben: Fenyőmező, vagy Fenyőmezei) utca sarkán.

Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület, Óbuda-Békásmegyer Verein zur Pflege der Deutschen Traditionen, Altofen-Krottendorf