A “BRAUNHAXLER” Egyesület hivatalos honlapja
Programrendszerünk
Egyesületünk éves állandó programrendszer szerint működik szoros együttműködésben az óbuda-békásmegyeri Német Nemzetiségi Önkormányzattal, de természetesen vannak változó programjaink is, melyekről honlapunkon, facebook oldalunkon, illetve az Óbuda Újságban és az Óbuda TV képújságában olvashatnak. Januárban szentmisével emlékezünk az Óbudáról és Békásmegyerről elhurcolt civil áldozatokra a Szent Péter és Pál Főplébániatemplomban, utána koszorúzás a Városháza falán elhelyezett “málenkij robot”-ra elhurcoltak emléktáblájánál Január végén/február elején szentmisével emlékezünk az Óbudáról és Békásmegyerről kitelepített civil áldozatokra a Békásmegyeri Szent József Plébániatemplomban, majd megkoszorúzzuk a templom falán található emléktáblájukat. Farsang időszakában batyus svábbál a Békásmegyeri Közösségi Házban Nagypénteken kétnyelvű (német-magyar) Keresztútjárás a Kiscelli Kálvária Stációknál Június utolsó vasárnapján rendezzük meg az Óbudai Búcsút, melynek keretében hagyományápoló egyesületek, neves művészek és együttesek szórakoztatják vendégeinket. Szeptember első vasárnapján emlékmise a Külső-Bécsi úti FILOXÉRA Kápolnában. November 11-én, Szent Márton napján részvétel a nemzetiségi óvodások, és iskolások Szent Márton napi lampionos felvonulásán, illetve az Első Óbudai Általános Iskola tanulóinak német nyelvű, Szent Márton életét bemutató előadásán. December második vagy harmadik csütörtökén a Német,  Szlovák és Lengyel Nemzetiségi Önkormányzattal közös Adventi Est a Békásmegyeri Közösségi Házban, fellépnek nemzetiségi óvodásaink és iskolásaink, valamint a szlovák és lengyel hagyományőrző együttesek. A házigazda a Braunhaxler Dalkör.  December 26-án, Karácsony második napján az Óbudai Krumplibúcsú a Rozmaring Étteremben, sültkrumplival és libazsírral, délben Krumplikirály és -királynő választással (Ez a megtisztelő népi díszpolgári cím mindig azt a polgárt illeti meg, aki az adott évben a legtöbbet tette Óbuda-Békásmegyerért.)
Nyitólap Egyesületünkről Über uns Programrendszerünk Galéria Kapcsolataink
Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület, Óbuda-Békásmegyer Verein zur Pflege der Deutschen Traditionen, Altofen-Krottendorf
Programrendszerünk