A “BRAUNHAXLER” Egyesület hivatalos honlapja
Hittantanár példakép
Megjelent az Új Ember 2013. szeptember 22-i számában: Hittantanár példakép Nagy tisztelettel és szeretettel emlékezem arra a példaképre, aki 1929-től huszonegy éven át volt a Toldy Ferenc Gimnázium hittantanára, és aki 1950 februárjáig, a hit- és erkölcstan betiltásáig fáradozott az ifjúság nevelésén. Petró László hittanár, pápai kamarás, a Katolikus Hitoktatók és Hittanárok Egyesületének ügyvezető alelnöke, a Katolikus Nevelés című folyóirat felelős szerkesztője és kiadója, a tanügyi tanács tagja, tudományos cikkek írója, a Toldy Ferenc Gimnázium 11. számú Bocskai cserkészcsapatának tisztje, a Mária Kongregáció szervezője és vezetője 1934-től 1950-ig az óbudai Irgalomház (Budapest, III., San Marco u. 50.) bentlakásos lelkésze is volt. Az intézményt még Nékó Mileva, San Marco hercegné alapította 1900-ban és 1901-től először százhúsz, később százötven betegággyal állt a gyógyíthatatlan betegek rendelkezésére. Az épülethez természetesen kápolna is tartozott. 1950-ben a szerzetesrendeket feloszlatták, a hittant megszüntették, a kórházi betegeket szétszórták, az apácákat elűzték, a lelkiatyát kilakoltatták. A drága jó “tiszi bácsi” 1899-ben született Úny községben. Édesapja kovács volt, hatan voltak testvérek. Főpásztora, Serédi Jusztinián hercegprímás nevezte ki hittanárnak a Toldy Ferenc Gimnáziumba. Kinevezéséről Klebersberg Kuno gróf (1875-1932), az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter gondoskodott. Az atya mindig csak a szépre, jóra, nemesre és a hazaszeretetre tanított. Hittanórái igen tartalmasak voltak, vasfegyelmet követelt. Hétköznapi problémáinkat mindig meghallgatta, segítőkészen fogadta, és ha kellett, a szülőkkel is konzultált. Tanítványaiban papi hivatásokat is igyekezett ébreszteni. Büszke volt arra, hogy egyik tanítványa, Balinszki-Csepecz Boleszláv Imre pap lett (Óbudán plébános, a Magyar Rádió vallási adásának szerkesztője). A kommunisták őt is üldözték. Amikor a hittan tanítását 1949-ben fakultatívvé tették, egy ideig óbudai lakásán tanított. Sokan megilletődve léptük át az Irgalomház küszöbét, ahol szemben találtuk magunkat a hatalmas, színes Pieta szoborral, melyet - hála Istennek - sikerült megmenteni. Jelenleg az Árpád híd budai hídfőjénél lévő Szent Péter és Pálról elnevezett apátplébánia-templomban látható. Aztán egymás után jöttek a keresztek. Nélkülözés, betegségek, műtétek. Tanítváánai közül csak néhányat említenék meg: Balinszki-Czepecz Boleszláv Imre plébános, Rauch Attila pálos szerzetes, Meggyesi (Marenyák) László főlevéltáros, Meggyesi (Marenyák) Rezső tanár, Hofer Tamás néprajzkutató, Hofer Miklós Ybl- és Széchenyi-díjas építész, Ribári Ottó Batthyány-Strattmann László-díjas fül-orr-gégész-, audiológus, és sorolhatnám tovább. Petró László életének hetvenkilencedik, áldozópapságának ötvetötödik évében, 1978. szeptember 24-én költözött el a mennyei hazába. Végakarata szerint Únyban temették el. Sírja a templom bejáratánál van, két paptestvére társaságában. Ravatalán, az óbudai temetőben, testét az a Pálos Iván esztergomi segédpüspök szentelte be, aki később, 1979. november 11-én, szentmise keretében is imádkozott érte egykori diákmiséink helyszínén, a kapucinusok templomában (Budapest, I., Corvin tér), a Toldy Ferenc Gimnázium fennállásának 125. évfordulóján. Sírkövén gyászjeletésének két első sora olvasható: “Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok ...” (Dán 12,3) Hidvégi (Handl) Iván 1953-ban érettségizett öregdiák (IV. a osztály)
Nyitólap Egyesületünkről Über uns Programrendszerünk Galéria Kapcsolataink
Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület, Óbuda-Békásmegyer Verein zur Pflege der Deutschen Traditionen, Altofen-Krottendorf