A “BRAUNHAXLER” Egyesület hivatalos honlapja

Borozók, vendéglők, kocsmák, éttermek, kávéházak Óbudán

Milyen lehetett Óbuda a XIX. század első felében? Egy 1812-ben készült Duna felőli látképet szemlélve nem nehéz elképzelni, hogy milyen is volt ez a hegyek és a Duna között elterülő városrész, Óbuda, német nevén Altofen. A hegyek alján főleg szőlőültetvények, gyümölcsösök voltak. Talán ez a magyarézata annak, hogy sok volt a borkimérés, kiskocsma, vendéglő, étterem, sőt néhány kávéházis. Földművesek, iparosok, kereskedők, kispolgárok, svábok és zsidók békességben, szeretetben éltek egymással, amíg a második világháború előtti és alatti években a gyűlölet, rombolás lett úrrá. Most viszont csak a szép emléket idézzük fel. A mai Kiscelli Múzeum korábban, a XVIII. században a Trinitárius szerzetesek rendháza, temploma volt egészen addig, míg II. József el nem kergette őket. Az óbudaiak leginkább Schmidt- kastély néven emlegették, röviden: Smidi. Schmidt Miksa bécsi bútorgyáros 1911-ben vette meg, és egészen haláláig, 1935- ig az övé volt. A kastélyt és a benne lévő tárgyakat a fővárosra hagyta azzal a végakarattal, hogy ott múzeumot létesítsenek. A kastély mögötti területen szőlőskertek voltak, melyeket Rieder Jakab vincellér-ellenőr felügyelt, aki az Ágoston utcában, majd később a Szőlőkert utcában (Weingartgasse) 30. szám alatt lakott zománcedény-kiskereskedő, vásározó vejével, Sommer Róberttel és családjával. Mindennap korán kelt, libatepertővel és vöröshagymával, fehér kenyérrel, meg egy liter vörösborral indult a munkába. Enyhén kopaszodó hófehér fejét és nagy szakállát akkurátusan “leápolta”, pirospozsgás arcáról, kék szeméből sugárzott a becsületesség, határozottság és a tekintély. Felesége, Gernédl Erzsébet megigazította tarisznyáját, kezébe adta botját, és így indult el hűséges társával, a foltos, foxi keverék kutyájával. Útközben sokan köszöntötték: Kun Tóg! (Guten Tag, svábul). Volt, hogy egy-egy szóra is megálltak. Na, woz iz? (Na, was ist? svábul). Na, mi van? A vincellér-ellenőrnek pecsétes, fényképes igazolványa volt, dátummal ellátva. Ez a derék vincellér-ellenőr egészséges életvitelének köszönhetően 86 évig élt. Jelenleg az Óbudai Keresztény Temetőben pihen. Elgondolkodik az ember azon, hogy a kis falusias, földszintes házakban lévő vendéglátó helyek egész sora hogyan tudott létezni, tulajdonosai megélni. Ezt csak a jó emberi kapcsolattal lehet megmagyarázni. Mert, hogy többféle bort mértek ki, ízletes harapni valót adtak hozzá, de ami a legfontosabb, a vendéggel nagyon barátságosan bántak. Még hitel is volt, becsületszóra. Nem véletlen az sem, hogy Krúdy Gyula kedvenc helye a Mókus utcai Kéhli vendéglő volt. A “Kéhli a zöldszilvániról volt híres, no meg a Kéhli mamáról, akinrk minden vendéghez volt néhány kedves szava. Volt ott kerthelyiség is, sramlizene, vendégmarasztaló hangulat. Bilicsi Tivadarnak is kedvenc helye lett, aki többször dalra fakadt 1-1 pohár zöldszilváni után. Sőt, amikor megtudta, hogy az egyik Kéhli unoka, a Pista orvos lett, ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen a házi orvosa. Így is történt, egészen a haláláig. A Föld utcában volt a Gigler vendéglő, és ugyancsak itt, a Zápor utca közelében a Seif Náni, aki termelői borát háznál mérte ki. A Gigler vendéglő ma is létezik. A Bécsi úton volt a  Schlosser vendéglő, a Kenyeres utcában a Wittmann, a Vörösvári úton a Gstalter fodrász közelében  Schlosser Lenke vendéglője, a Vörösvári út 114-ben a Thaller vendéglő, a Kórház utcában a Weber, a Vihar utcában a Krieg vendéglő. Krieg bácsi megözvegyülése után egyedül nevelte három lányát, Tercsit, Erzsit és Lujzikát, aki apáca lett. A Miklós utcában volt a Flesser Anna féle vendéglő, akiről azt is tudni kell, hogy ő volt az Óbudai 21. sz. Gárdonyi Géza cserkészcsapat egyik zászlóanyja is. A Tavasz utcában volt a Wickhardt vendéglő W. Józsi bácsi tulajdonában egészen az államosításig. Neki a fia, W. Szuni segített. Fürst Zsiga borkimérése a Körte utca sarkán volt. A Római parton, a Nánási úton volt a Schuszter vendéglő, a Ziegler vendéglő, a mindig mosolygó Lina nénivel és a híres Berlinger Kóbi, hatalmas kerthelyiséggel, mely egészen a Duna parti csónakházakig ért. Fent a hegyoldalban,  a Perényi út végén volt a Heinrich vendéglő, a Pusztaszeri úton a Kakukk, a Farkastorki és Jablonka út sarkán egy kis előkerttel volt a Rosner vendéglő. A temetőnél, a zsidó temető után volt a Heberger vendéglő, hagy kerthelyiséggel, kocsibeállóval saját istállójuk mellett. Hébi néni fantasztikus üzletasszony volt. Mindig ápolt, jól öltözött, rúzsozott ajkú, szép frizurájú, kedves, mosolygós asszony volt. A vendégeket nevükön szólította, átölelte, becézgette. Egyik pillanatban a söntésben, a másikban már a kerthelyiségben tüsténkedett. Igazi élmény volt betérni a Hebergerhez. A Vörösvári út és a Bécsi út sarkán volt a híres Fahn vendéglő, nagyon szép, gesztenyefás, ponyvával fedett kerthelyiséggel, a  zenekar részére kis színpaddal, sramlizenével, este későn bohókás előadókkal. Gráf Pepi és Pelikán úr rögtönzött jelmezekkel léptek fel nótákkal és kétértelmű, de szalonképes versikékkel. Néha még egy-egy jódlit is bedobtak. Na, és a Szikszay vendéglő! Ez a nagyon hangulatos kerthelyiséges vendéglő össze volt építve a Csillaghegyi stranddal. Naponta telt ház várta a fellépőket, Komlós Vilmost és Herczeg Jenőt. Hacsek és Sajó számukkal óriási sikert arattak. Furdalna a lelkiismeret, ha nem említeném meg a két kávéházat, a Kiskorona utcában a Bródyt és a Fő téren a Goldinger kávéházat. Oh, Istenem! Néha jó egy kicsit nosztalgiázni! Szép volt, jó volt és igaz volt. Aki nem hiszi, az “Jöjjön ki Óbudára, egy jó túrós csuszára, a kerthelyiségben sramli szól, és ott lehet mulatni jól!” Hídvégi (Handl) Iván

Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület, Óbuda-Békásmegyer Verein zur Pflege der Deutschen Traditionen, Altofen-Krottendorf